A sorozat első részében Dr. Rosewood az édesanyja kérésére vizsgál újra egy holttestet, Norah Grayson-t. A lány egy autóbalesetben halt meg, amely előtt mind a család, mint Donna Rosewood értetlenül állt, hisz a lány utált vezetni.
Rosie rendőri segítséget akar kérni, ekkor tudja meg, hogy a városba új nyomozó érkezett és már az övé az eset. Megismeri Villa nyomozót, akinek segíteni próbál a nyomozásában. A nyomozónő eleinte elutasítja a segítséget, de amikor Rosewood folyamatosan előtte jár egy lépéssel elfogadja a segítséget.
Amikor a nyomok elfogynak és a nyomozás megakad, mindenki fel akarja adni, de Rosie tovább küzd a megoldásért, hiszen nem akar csalódást okozni az anyjának. Rengeteg kapcsolattal rendelkezik a városban, ennek segítségével mindenhová be tudja juttatni Villa-t. Így új nyomokra bukkanhatnak annak érdekében, hogy az ügy végére érhessenek.
Miután újabb holttestre bukkantak, további nyomok kerülnek a kezükbe. Ezek a nyomok pedig egy hajóra vezetnek, ahol kiderül, hogy az egész ügy hátterében drogügyletek állnak. A lány csak egy szerencsétlen áldozat volt, aki olyanba keveredett, ami nem kellett volna.
Rosie ebben a részben osztja meg Villa-val, hogy beteg. A rész végén pedig Villa nyomozó is megosztja vele, hogy miért is érkezett vissza a városba. Kezdik megismerni egymást, ennek kapcsán pedig egyre közelebb kerülnek egymáshoz.
|